A tavalyi áprilisi eseményekhez hasonlóan ismét tervezünk egy nagyobb autós kirándulást és egy maratoni futást. Idén mindkettőt Franciaországban fogjuk teljesíteni, Nagypénteken indulunk majd Hilversumból, s a következő egy hétben szeretnénk rendesen körbejárni Normandia és Bretagne tartományokat és a tengerparti látnivalókat, a már lefoglalt szállásainkról, Calais-ból, Le Havre-ból és Saint Maloból. A hét végére aztán odaérünk Párizsba is, ahol 3 éjszakát töltünk majd és némi városnézés után, a túra lezárásaként 40.000 társammal együtt nekifutok másodszor is a 42 km-es távnak.
Körülbelül 2000 km-es táv lesz 9 napra, amit próbálunk mozgalmasan, de nem rohanva eltölteni
Az egy évvel ezelőtti globális összetartás megismétléseként megint Portlandben találkozott az ázsiai, az amerikai és az európai HR menedzsment csapat. Már vasárnap reggel a repülőn ültünk, hogy a következő öt nap programjaiban teljes mértékig részt vehessünk. Volt sok fejtágítás, megbeszélés, networking, előadás az igazán nagyfőnököknek, politikailag korrekt érdeklődés, erőteljes nyomásgyakorlás, regionális versengés és persze minden este közös vacsorázás, éttermeknek bevételteremtés. :)
Mindenesetre az összes látogatás közül talán ez volt a legjobb szakmailag és hangulatilag is. Képek és képaláírások.
Az elhelyezés ismét a portlandi Hotel Monacoban volt...
Ráadásul egész héten a hotelben voltak a konferenciák is, szóval kifejezetten kényelmes dolgunk volt
Egy igencsak kellemes meglepetésként minden részvevő kapott egy NIKE Fuelbandet!!!
Ez a digitális karkötő minden mozgást pontokkal értékel, számolja a lépéseket, kalóriát, mutatja az órát. És cool.
Csapatmunkában Amerika, Ázsia és Európa
Kedden csapatépítésként kisebb csoportokban kellett egy furgonnal és egy flamingóval körbejárni Portlandet és különböző helyszíneken feladatokat teljesíteni, rejtélyeket megoldani...
Az egyik helyszínen egy kínai teaházban életem első szakéját iszom...
Az egész persze leginkább a mókázásról szólt...
Ahogy a vacsorák is vidámak voltak, itt az európai csapattal
Főnökömmel
Végre van mit viselnem, ha Seahawks meccset nézek a Sport1-en!!!
Ezzel a gyönyörű futócipővel fogok nekivágni a párizsi maratonnak