Huh!!! Ez a mostani egy tartalmas és giga-jó hétvége volt, megpróbálom megosztani a történteket, felkészülni, mert hosszú egy bejegyzés következik! :) Menjünk talán szép sorban, akkor lesz benne valami rendszer. Kezdjük talán ott, hogy a hét végére már rendbe került a bioritmus, csütörtökön és pénteken is este feküdtem, másnap keltem, jól is jött az energia, mert szombat reggel kijelentkeztem a beavertoni apartmanból, a bőröndöket a megőrzőben hagytam és egy hátizsákkal elindultam Seattle-be, ami minth megtudtam egy Sealth nevű indián törzsfőnökről kapta a nevét. Három órán keresztül autóztam, sok minden érdekes nem történt, nagyrészt autópálya volt és a térképen is látszik, hogy nem túl sűrűn lakott vidék ez. Pár kép azért bekerül majd a fotóalbumba, az összeset nem teszem ki most ide.
 |
| A térképen kis ugrásnak tűnik, de azért 290 kilométer és 3 óra vezetés kellett hozzá... |
Az időjárás esősnek ígérkezett, főleg szombaton, így ennek megfelelően alakítottam a programot is. Az első megálló a repülés múzeuma volt, amiről
Csaba révén szereztem tudomást. A videó megnézése után, olyan nagy meglepetés nem is ért, valóban egy izgalmas múzeum, még ha ez oximoronnak is hangzik elsőre. Az első világháborútól kezdve voltak láthatóak/megérinthetőek repülő szerkezetek, külön termet szenteltek a repülőgép feltalálásához vezető útnak, az első és a második világháború gépeinek, a szovjet-amerikai űrversenynek. S nem csak a technika és az életnagyságú gépek voltak gondosan rendszerezve, hanem rengeteg történet, korabeli film, rádióüzenet, újságcikkek, térképek történetek katonákról, csatákról, feltalálókról. Pár kép a nekem legérdekesebb részekről:
 |
| A japánok feladták, mondjátok meg Kamaszukának! |
 |
| Egy első világháborús Fokker Dr. I-ese már 170 km/h-val repesztett és igazi pánikot keltett, ha megjelent a gyalogság felett |
 |
| Az a bizonyos holdjáró (nem a Jacko-féle) |
 |
| Hangár-feelin' |
 |
| A kétszeres hangsebességre képes Concorde, ebbe is be lehetett lépni |
 |
| A 24 című filmekből "jól ismert" amerikai elnöki különgép |
 |
| Az elnök ugye nem turistaosztályon volt elhelyezve, sőt még atombombát is indíthatott a telefonról |
Ezután meglátogattam a futball stadiont, hátha nyitva találom a jegypénztárt, s még ha nem is volt így, jegyet könnyen szereztem. Méghozzá egy engem leszólító lepattant alaktól, akivel rendkívül rövid, ámde sikeres alkudozás után, kölcsönös bizalmon és nyereségen alapuló üzletet kötöttem és egyúttal 80 dollárért az enyém lett egy hőn áhított jegy a másnapi meccsre. Mindez az utcán történt, készpénz átnyújtása és sűrű nyaktekergetés közben az adó és egyéb hivatalok bevonásának teljes zárójelbe tételével.
Ezen pénzköltésemet megünnepelve elhaladtam a belvárosi NIKE town-ba, ahol megint csak rengeteget "spóroltam" a 40%-os kedvezményen. :D:D:D. Irány a hotel, amiről olyan sok jót nem lehet elmondani, de egy éjszakára megfelelt. Rövid pihenő után visszamentem a belvárosba, hogy felkapaszkodjam a Space Needle nevű kilátóba, amely kapcsólódóan a délelőtti programhoz a 60-as évek elején egy nemzetközi vásárra épült és az űrtérbe való törekvést hivatott jelképezni. A 184 méteres torony (magassága viszonyításképp az eddigi "tornyaimhoz": Berlini TV torony 368 méter, Eiffel-torony 324 méter, Spinnaker torony Portsmouthban 170 méter) nagyon impozáns látvány, a csészealjon sokadszorra is meglepődtem... :) Kialakítása nagyon hasonlit a berlinire, forgó étterem üzemel és csodás kilátás nyílik a városra, azonban itt lehetőség van kimenni is és a csészealj külső pereméről nézelődni. Sajnos az időjárás ekkor bosszantóan rossz volt, havas eső szitált, így nem is erőltettem nagyon se a fotózást, se a nézelődést. Pár kép azért készült, íme:
 |
| Lentről |
 |
| Fentről |
 |
| Ezek már vasárnap készültek |
Vasárnap délelőtt egy kis csavargás után nagyon bölcsen tettem, hogy korán kimentem a stadionhoz, mert két órával a meccs kezdete előtt már elég nagy dugó volt és a parkolóhelyek is fogyóban voltak. A stadion chipes beléptetőkapujánál gond nélkül átjutottam és a következő látvány fogadott:
A történéseket nehéz lenne írásban összefoglalni, röviden talán úgy jellemezném, hogy bombasztikus volt! :) A szabályokat ismertem már, ami azért nagyban emelte a meccs élvezetét. A játék nem egy bonyolult rendszer, ugye az egyik csapatnak kell eljuttatni a tojáslabdát a másik csapat bázisára, ha a labda földet ér, vagy hozzáér egy ellenfél játékos, vagy elhagyja a játékterületet, akkor szünet és az adott pontról megint egymásnak feszül 22 ember. 15 perc egy negyed, azonban a játék szaggatottsága miatt 4 óráig(!) tartott ez az összecsapás is. Előtte gondoltam, hogy majd félidőben lelépek, hiszen nem fog érdekelni az eredmény, igazából csak a hangulatért mentem ki, de úgy drukkoltam végig az egészet, hogy eszem ágában sem volt eljönni! Mindez nagyban a körítés miatt volt így, ami egészen varázslatos! Hihetetlenül profin volt az esemény megrendezve, a tűzijátékos csapatbevonulóktól, a pom-pom lányok végtelen táncáig. A hatalmas kivetítőn minden (!) akciót megismételtek, de a sok szünetet is folyamatosan kitöltötték játékokkal (amikor a stadionnyi ember játszotta az itt a piros-hol-a-pirost, vagy játszott sportműveltségi vetélkedőt és még egyéb interaktív játékok) és persze a közönséget is mutatták gyakran, a magukra ismerő fura jelmezűekkel a központban. Az egyik kedvenc jelenetem mégis az volt, amikor a szünetben egy stadion tapsolt a jelen lévő második világháborús és koreai háborús veteránoknak és közben szólt az
"I need a hero" A mérkőzést amúgy is a háborús hősöknek szentelték, George Hickman második világháborús veterán húzta fel a csapat zászlóját és az amerikai himnusz alatt a székekre elhelyezett kartonpapírokat magunk elé tartva a következő alakzat jött ki:
Magával ragadó volt az amcsik szurkolása is, szinte végig tolták megállás nélkül, mindezt úgy, hogy semmiféle házilag gyártott transzparens vagy petárda, görög tűz nem volt jelen és tényleg nem akarom idealizálni a jelenetet, de a gyerekek és nők aránya egészen feltűnően magas volt. A helyiek szurkolásához hozzájött az egészen elfogult szpíker, s tette mindez (szerintem) teljesen élvezhetetlenné egy vendégszurkoló napját. Ja, érdekesség, hogy a szurkolói sapkámat már csak akkor vettem fel, amikor beazonosíthatóan nem a vendégszektorba szólt a jegyem, mit tudtam én milyen itt a kultúra?! Lehet, bemegyek sapkában és fej nélkül jövök ki. :))) Persze szó nem volt erről, köztünk is volt egy baltimore-i gyerek, néhányszor felpattogott, de aztán az eredményt látva, később ő is csendesebbre fogta. Ja, igen, nem kérdés, hogy a Seahawks-nak szurkoltam, nem lehetett nem nekik szurkolni, ilyen körítés mellett. A helyi sztár nevét már én is tudom, s ha a poszterét nem is fogom kitenni, azért elismerendő egy benga állat, aki ilyeneket tud:
LINK (Lehet, hogy egy 30mp-es VISA reklámmal indul, azt ki kell várni...)
Összességében idáig ez a meccs a TOP1-élmény Amerikából, főleg, hogy rengeteg kulturális sajátosságot olvaszt magába... Meg persze azért mert nyertünk!!!! Grrrrr! :):):):):)
Végül néhány kép és videó:
 |
| Ez a kép a stadionból készült, a beléptetőkapu lent, a háttérben a belváros |
A pom-pom lányok mind a 4 órát végigtáncolták a pálya közepén vagy szélén... Rajtam 3 pullover és 2 kabát volt, ezek egy tornadresszben, mosolyogva tolták végig!
A játékosok bevonulója, ehhez nem is fűznék nagyon hozzá semmit...
 |
| Ugyanez fényképen |
Tisztelet a város hősének és a játék kezdete
Védekezz!
 |
| Egymásnak feszülés előtt |
 |
| Ezek már a mérkőzés utolsó percei, s a stadion egy másik szemszögből |
 |
| A kötelező és tipikus stadion-látogató fotó a legvégén... |
Utóirat: A hétvége alatt Seattle kb. 1 százalékát láttam, szóval ide vissza kell még jönni!... Egy Seahawks meccsre!!!
