A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New York. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New York. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 30., vasárnap

Amerikai nyaralás – harmadik hét: Oahu és New York ismét

Az utolsó héten megint csak sok minden történt, szombaton elhagytuk csodás hotelünket a Nagy szigeten és Oahura repültünk, ahol három napot töltöttünk. Honolulu csalódás volt egy kicsit, vagyis inkább csak nagyon más, mint a Nagy sziget. Sokkal zsúfoltabb vidék ez, milliós nagyváros, többsávos  utakkal, felhőkarcolókkal, ren-ge-teg nyaralóval, buli-koktél-zene. A Hawaii-szigetek leghíresebb látványosságai azonban mind itt vannak: A Hotel társasjátékból is ismert Waikiki beach, a Pearl Harbor elleni támadásnak emléket állító emlékpark, a Magnum sorozatban látott Robin Masters villa, vagy a szörfösök mutatványai az óceán partján mind-mind nagyon különlegesek voltak. 


Az utolsó napon reggel én is kipróbálhattam a szörfözést, egy helyi menő tanított néhányunkat a nyílt vízen. Párszor sikerült nagyon jól elkapnom a hullámot és az ütemet, remek volt... meg fizikailag nagyon fárasztó, főleg amikor a hullámmal szemben úsztam kifelé az óceánon a következő siklásra. 

Ezen a délutánon aztán egy 10 órás út után már a new york-i reggelben landoltunk és az utolsó pár napban még sok séta várt ránk a soha nem alvó városban. A Modern művészetek múzeumában nagyon kreatív és elvont összeállításokat láttunk, sokkal jobb volt, mint a Guggenheim múzeum! Ennél jobb már csak az volt, hogy sikerült bejutnunk egy broadway-i színházba a Mamma Mia-ra! 

Összegezve FANTASZTIKUS nyaralás volt, a három hét még sokkal többnek is tűnt, annyi mindent láttunk, volt, hogy olyan sok minden történt egy nap, hogy konkrétan feldolgozni sem tudtam, csak néztem ki a fejemből és éreztem, hogy jó. :) A négy hosszú repülőút és a 28.000 km-es utazás teljesen rendben volt, az időzónák közti átállással kicsit megszenvedtünk, de nem volt vészes. A négy hotel közül csak a honolului pár nap volt kicsit gázos, a többi mind igazi remek szállás volt. A programok nagyon különfélék voltak, a legjobb talán a Nagy szigeten volt, ott maradtunk is volna még egy kicsit, azonban az utolsó 3-3 napra Honoluluban és New Yorkban már a bőröndből sem pakoltunk ki és így azért jó volt már megérkezni Hilversumba is szombat reggel, főleg, hogy az landoláskori 12 fok aztén felmelegedett 20-ra a hétvégén. Lent a képek az utolsó hétről is, továbbra is a teljesség igénye nélkül...

Nyomot hagytunk a lávakövek között
Az utolsó napok a Hapuna Prince hotelben
Az utolsó napok a Hapuna Prince hotelben
Az utolsó napok a Hapuna Prince hotelben
A honolului Szivárvány-torony
Nehéz volt olyan szöget választani a Waikiki beachen, ahol nincs több ember. A háttérben a Gyémánt-csúcs
Vájkikiiii
Felvettük a ritmust
Felvettük a ritmust
Naplemente Oahun
Naplemente Oahun
Magnuméknál

Az óceán felől lehetett csak megközelíteni a házat

...

Oahun is vannak hegyek-völgyek
Útközben...


Naplemente szörfösökkel

Az Arizona emlékmű Pearl Harborban

Oktatás a parton... Balról a másodiknak voltak nehézségei...




Ez már a new york-i Szt. Patrik katedrális
A new york-i NIKETOWN-ban
A MOMA-ban az egyik kollekció a gyerekjátékokat gyűjtötte össze
Nézzenek oda!
Broadway
Bent vagyunk!
A happy end egy pillanata
Nem öltöztük túl a színházat, de nem tűntünk ki nagyon a nézők közül...
Broadway és a Time square

Mi és a Time Square
Az egyik óriáskivetítőre is felkerültünk a Time Square-n. :)

2012. szeptember 16., vasárnap

Amerikai nyaralás – első hét: New York-i látványtúra és ellazulás Hawaii-on

Hát elkezdődött és az első hét már le is pörgött…! Nagyon tartalmas és izgalmas volt, de legfőképpen csodálatos. A jelzőket nem is fogom tovább sorolni, főleg a hawaii-i részre vonatkozólag, úgyis felesleges, meg hát kicsit mi is túlcsordultunk már a történésekben. Röviden leírom, hogy merre is jártunk, ez nekünk is jó lesz majd napló gyanánt, de elsősorban sok videót és képet töltünk fel, meséljenek inkább ezek. A hotelben az internet nem valami gyors és a kiválogatás is rengeteg időt emészt fel, de azért sikerült nagyjából összefoglalni az első hetet. Még egy hét vár ránk itt a Nagy szigeten, aztán pár nap Oahu-n és ismét New Yorkban. 

1. nap – Utazás és New York
Kelés fél 5-kor, taxival érkezünk a Schiphol-ra, három órával indulás előtt már be is checkolunk. Kis reggeli után rövid elbeszélgetés a hatóságokkal, ami azért volt igen rövid, mert látták, hogy jól felkészültünk és a holland munkaszerződés elég bizonyíték, hogy nem maradunk az USA-ban. A repülőútra Economy Comfort jegyünk van, hosszabb a lábtér, jobban dönthetőek az ülések és több bort ihatunk. Talán pont ez utóbbinak köszönhetően nekem az utolsó két óra felkavart gyomorral telik, Szilvi mindent felülmúl és mosolyogva szállunk le. Nála is szélesebb szájú a bevándorlási tiszt, aki végigbohóckodja az ellenőrzést, a háttérben dolgozó légkalapács zajára géppisztolyozik a kezével(!), velünk nem is nagyon törődik, jól elszórakoztatja magát. Bőröndök megvannak, hurrá, egy feka taxissal repülünk a belvárosba a hotelhez, ami kissé régimódi, de tiszta és szuper központi helyen van. Ekkor az időeltolódás miatt még csak kora délután van, estig még sétálunk egyet a Time Square-ig és felmarkoljuk az látványosságokhoz belépésre jogosító New York Pass-t aztán ájulás az ágyba. Tekintve, hogy közel 22 órát voltunk talpon, nem kell altatni.

2. nap – Empire State building és tekerés a Central Parkban
A hotel reggelije csalódás, egyben az utolsó alkalom, hogy kipróbáljük, irány a legmagasabb torony! A lift felfele szupergyors, 10 emeletenként számol és hopp, máris a 86.-on vagyunk. Innen még feljebb is megyünk a 102-re, a látvány mindenhonnan pazar. Egy békés makettvárosnak tűnik innen New York, pedig már előző este megtapasztaltuk mennyire nem az, elképesztően sok ember, mint ahogy az egyik videón látszik is… Egy dolog nem jön ott át: Ez a város büdös! A szmog mellé felkerül a dobogóra az utcai hot-dog árusok mérhetetlen bűze, itt minden utcában perzselt disznószag van kérem! Na, egy elegánsabb étteremben mi is betermelünk egy-egy nemzeti burgert és aztán irány Manhattan nyugati része, a Hudson folyó partján biciklit bérelünk! Ez is „ingyen” van és nemcsak a holland létünket akarjuk igazolni, hanem így sokkal gyorsabban haladunk és ha korlátozottan is, de jól kiépített kerékpárutakon suhanhatunk. A város északi részét körbe is tekerjük, elsősorban a Central Parkot, ahol megállunk a Guggenheim modern művészetek múzeumánál és Kossuth szobrát is megtaláljuk a 113. utcában. 

3. nap – Szabadság szobor, üzleti negyed, Madame Tussauds és Ripley múzeuma
Reggel is még biciklin tekerünk le délre a híres Brooklyn hídig, ahol egy remekbe szabott tojásrántottát tolunk és innen már gyalog megyünk le a World Trade Center tornyai ellen elkövetett terrorcselekmény emlékhelyére, ahol egy nappal az évforduló előtt rendőri készülődéssel és némi áhitattal találkozunk. Innen irány Manhattan déli pontja. ahol felszállunk arra a kompra, ami elvisz a Szabadság-szigetig, ahol a hasonló nevű igencsak híres, zöld szobrot járjuk körbe. Lentről csodálhatjuk csak, mert a szobor belsejét felújítják. Az igazság és szabadság bezöldült rézszobra nem mai csirke, úgy látszik most végzik rajta a „nagygenerált”. :) A komp aztán az Ellis islandre visz, de itt nem szállunk ki, helyette átvágunk gyalog az üzleti negyeden, megvakarjuk a bika tökét a tőzsde előtt és a Kis-Kína városrésznél adjuk föl a kutyagolást és szállunk egy őrült taxissal a belvárosig. Itt a Madame Tussauds viasz szobrai és Ripley csodálatos furcsaságai varázsolnak el és teszik ezt a napot ismét egy kisebb teljesítménytúrává.

4. nap – Hajókázás, repüléstörténeti múzeum, Skyride és a Rockefeller center tetőpanorámája
Délelőtt hajóra ülünk és a három órás út során elég sokat unatkozunk, tekintve, hogy Manhattan szigetét megkerülve kiderül, hogy a keleti és északi rész nem sok érdekességgel szolgál, plusz túl sokan vannak a hajón, talán ez az egyetlen program, ami kicsit csalódás. A következő állomás, a repülőgép hordozó csatahajó már sokkal érdekesebb, ahol egy valódi űrrepülőgépet (space shuttle) is látunk. Tekintve, hogy 4 db látható belőle a világon, elég értékes látogatás volt. Koraeste beülünk egy 4 dimenziós IMAX mozira, amivel a városban repülünk körbe-körbe és utolsó programként aztán valóban felszállunk a Rockefeller center tetejére, ahol 360 fokos éjszakai panorámát kapunk. Ismét nem kell altatni…

5. nap – Utazás Hawaiira
…a felkelés azonban már jobban fáj. 

Taxi, várakozás, felszállás, 11 óra repülés, leszállás, 3 óra várakozás Honoluluban, felszállás, leszállás Hiloban, autóbérlés, 2 óra vezetés a vaksötétben, megérkezés a hotelbe, szoba elfoglalása. Mindez pár betű és írásjel, azonban ez a 24 óra talán a legkalandosabb és legfárasztóbb utazás eddigi életünkben. Mindemellett a sziget megpillantása a repülőgépből, az első pár óra a Paradicsomban, vagy az éjszakai vezetés és a hihetetlenül luxus környezet a hotelben már-már giccsesen szép pillanatok voltak, nem is untatunk mást vele… :)

6. nap – Átállás az Aloha életérzésre
A hotel pazarsága és az elhelyezkedés luxusa reggel ölt igazán alakot, hátborzongató minden pillanat… A terjedelmes és kényelmes apartman, a reggelizés a teraszunkon, a homokos strand, a kristálytiszta, meleg és csendes óceán elvarázsol és hagyjuk is magunkat elvarázsolni. Ellátogatunk egy szomszédos városba is, vásárolgatunk ezt-azt, sokat fürdünk és egy búvárszettet is beszerzünk, amivel az élő akváriumba  váltunk mozijegyet. 

7. nap – Búvárkodás
Ez a nap is a hotel területén telik, rengeteget búvárkodunk, Szilvi is élvezi, szóval be kell szerezni egy másik szettet is! - Jöhet a következő hét és jelenleg szeretnénk ha még több hetet is itt lehetnénk, Hawaii elképesztően jó!!!!

NEW YORK
Az amszterdami reptér dekorációja pont a mi kis szigetünket mutatja... Van ilyen???!

A new york-i hotelszoba picike, de komfortos
Videó - Szombat esti Time square

Videó - Az Empire State building tetejéről I. - a déli rész

Videó - Az Empire State building tetejéről II. - az északi rész

A déli rész hátul a Szabadság-szoborral


A titkosügynökök

Videó - Tekerés a parkban

A Guggenheim múzeum kívülről is modern
Kossuth magabiztosan szónokol itt is
Brooklyn-híd
Az új World Trade Center épület...
....és a régi helye
Ez lesz ismét a legmagasabb a városban
Tőzsdézünk


A kompúton is készültek képek...
Szabaccsá!

Ó - a második nászutasok!
A felhőkarcolók képe a Szabadság-szigetről


King Kong és a Szépség
Az űrrepülőgép!
A szerkesztőség és város másik jelképe: a sárga taxi
A Rockefeller center tetejéről az Empire State Building
A Chrysler building


A város jelenlegi legmagasabb pontja és a korábbiak emlékfényei

HAWAII

Hotelünk a Nagy szigeten
A hotel szépségei...

A saját óceánpart...
...valóban csak keveseké!





Videó - A búvártehetségem mellett a víz tisztaságához sem férhet kétség...

Búvárkodni jó!

Videó - Az első felvételek, lesz ez még jobb is!






Ezzel járjuk a hawaii-i utakat
Naplementés képek...