A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Győr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Győr. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 6., csütörtök

Holland módi IX: Bevásárlás

Alapvetően kisebb, ostobább, MÁSABB itt a bevásárlás, pár fura dolgot azért őrizzünk meg emlékezetünkben. 

Az egyik a hollandok antikvitás élvezete. Én értem, hogy valakinek ez tetszik, de az már beteges, hogy ha az előre mohásított kerti székeket, a kifakult dísztárgyakat, 50 éves sörösüvegeket, a dédnagymama szekrényében talált giccseket, mint új, menő termékeket árulják mindenhol. Nem, nem, nem úgy, mint különlegesség, frászt, ez az alap, ez a tömegtermelés, ezek a faszivecskék lógnak a hollandok lépcsőfeljárójában, a második világháborús fatálcán szolgálják fel a sütit. Boooorzasztó. Emiatt is vesszük az irányt sokszor Németország felé, ha egy igazán jót szeretnénk shoppingolni.

A másik történet pozitívabb. Az élelmiszer bolt, ahova járunk egy jó ideje már működik egy önkiszolgáló rendszer, tehát a bejáratnál kérhetsz egy vonalkód leolvasót, amivel szépen becsippantod a termékeket és a kijáratnál már csak fizetni kell. Működik, tök jó. Emiatt azonnal látni is, hogy milyen ár kerül leolvasásra és az egyik alkalommal a mosogatógép tabletta ára vagy fél euróval több volt, mint amit a polcon láttunk. Szólok a polcrakodónak, aki pár perc múlva jön, bocsánatot kér és ráragaszt egy matricát zacskóra, ami által vihetjük ingyen a majd 8 eurós cuccot. Wow. Kicsit más élmény, mint a győri Hervisben a 999 HUF-os labdával.

Borzalmas...

...akármerre nézek


Oberhausen, Németország

Német reggeli, nyámm


Győztünk!


2013. december 31., kedd

Karácsony 2013

Idén is fantasztikus 2 hetet töltöttünk otthon. A baracsi látogatás során nem maradhatott el a karácsonyfa ki- és a süteményhalmok bedöntése, valamint az is kiderült, hogy keresztszülei leszünk a gyönyörű Mírának. Győrben némi futballal próbálkoztunk letérni a bejgli ösvényéről, azonban ez sem ment olyan egyszerűen tekintve, hogy Borda Gáborunk napi rendszerességgel pusztította a labdákat. Az utolsó pár napot a budapesti lakás kifestésével és albérletbe adásával zártuk, mindegyiket nagyon sikeresen. Az újév a Vörösmarty téren ért bennünket, elsején pedig repültünk is vissza... Köszönjük a sok ajándékot és segítséget, BÚÉK!

Ledőlt

Zoli tökéletesen mérte fel a magasságot, minden női viszálykeltő ellenére. :)



Talp igazítás
Baracsi csoda
A csodálatos Míra
Anyu és keresztanyu
Első karácsony
Nyámm
NYÁÁMMMM!
Baracsi karácsonyfa
Izgalomban



"Kiskajácsony, nagykajácsony..."








Szélmalmok az M1 mellett
A munka végén... Köszönjük!!!
Festés után
A zzzzzzöld maradt
Vörösboros téren













Az ajándékba hozott NIKE ruhánál "némileg" fajsúlyosabb ajándékokkal tértünk vissza... A reptéren kiderült +10 kg... :)

2013. május 19., vasárnap

Itt a tavasz, itt a nyár?

Az idő végre melegszik és egyre többet süt a nap, bár valahogy az első év során tapasztalt április-májusi állandó csoda 20 fokot nem sikerül megközelíteni, se tavaly és idén sem... De legalább most már nem esik a hó! A nyári legmagasabb hőfokok összehasonlítása után, megnéztem az elmúlt tél leghidegebb értékeinek összevetését is és korántsem tapasztalható akkora különbség, mint nyáron, nagyjából megegyeznek az értékek, átlagosan max. pár fok a különbség és a grafikon alapján hosszúnak, de enyhének tűnik az elmúlt tél...



Legyen ennyi egész évben!

2013. május 13., hétfő

Arany napok Győrben

Négy napos hétvégénk volt Hollandiában és úgy döntöttünk, hogy idén nem Bajorországot vesszük be, hanem a Kisalföldre rándulunk. Mindig jó hazamenni, szóval most is tudtuk, hogy jó lesz, de hogy ennyi különleges program vár ránk, azt nem is reméltük! Rába-parti napfürdőzés, a kergetőzés a kutyával,  finom ételek-italok. sőt mindemellett még egy győri aranyesőt is leszervezett nekünk az én drága apukám, élményekkel teli tértünk vissza. Azaz csak tértem, mert a jobbik felem még ráhúzott egy hetet Baracson is! Képek, videók.

Csütörtök este, a vonatindulás előtt itt tengettük az időt...
A Keleti pályaudvar borzalmától 5 méterre ez a csendes-rendes csárda alapozta meg a négy napos jólétünket
Várjuk a BL-győztes lányokat
WE ARE THE CHAMPIONS!

Bevonulás I.

Bevonulás II.
Nagy csapat
Ekkor már mindenki el volt ázva. Ők belsőleg, mi külsöleg...
Csoda egy város ez...

Ez a tömeg pedig a focicsapatra volt kíváncsi!

Nagyon jól nézünk ki!

Apa, kezdődik!

Itt még csak majdnem-bajnokok

Majdnem...

Csajok a csúcson!

Hatalmas a kupa!

Hej-hej-hej

Készülődés
Góóóóóóóóóóóóóóóóóól!

Mi van má'? Fújd má' le!!!

BAJNOKCSAPAT!


Nekem még új az érzés...

...apu tudja már milyen ez...



Rendőri felszólítás ellenére vagyunk ott

Randalírozunk a pályán...

Az összeszokott edzőpáros

:)