Az előrejelzésnek megfelelően valóban gyönyörű időnk lett! :D Ennek hozadéka számunkra; két szuper nap Hágában! Eredetileg tervbe vettük a környező látványosságokat is (Delft, Leiden) de ezek a való életben is zárójelbe kerültek. Sőt Hága megér még egy-két napot, nem kérdés! A szokásossá vált “kerékpárcipelős” odautat egy dolog tette csak érdekesebbé (szörnyűbbé?) hogy a GPS összeomlása miatt papírral terveztünk és kézzel lábbal orientálódtunk a helyiekkel, mire megérkeztünk a hotelhez. Onnan átnyergelve aztán már sokkal kellemesebb volt felfedezni a (kerékpár számára nem) egyirányú utcákat és egyéb zegzugokat.
Hága nagyon szép. Az építészet is el-eltér a már megszokott holland stílustól, a nagykövetségek pedig még színesebbé teszik az utcaképet. Emellett eltérően az idáig megismert helyektől, itt elég sok monumentum, szobor, az utcaképből kiugró templomtorony, vagy palota található, s ezáltal nem lesz annyira egyhangú a struktúra. A belváros nem túlságosan nagy, de talán emiatt is könnyen kiismerhető, nem érzi magát elveszettnek az ember. Szombat lévén tele voltak az éttermek szinte egész nap, forgalmas és nyüzsgő volt a belváros.
Első látványosság, amit megnéztünk, a Madurodam volt, azaz Hollandia kicsiben megépitve! Az 1/25-öd arányt nem csak az épületek, hanem a fák, a járművek, az utcakép megalkotásakor is betartották, ahol kellett ott odaillő hangok is megszólaltak. Tényleg leírhatatlan az a pontosság, amivel találkoztunk, talán a képek visszaadnak valamit belőle. Jó volt felismerni a helyeket, ahol már jártunk és gyűjtöttünk tippeket az ezt követő utazásokhoz is. A nap hátralévő részét Scheveningenben töltöttük, ahol igazi beach-hangulat volt! A homokos tengerparton és a tengerben is nagyon sokan voltak. Mi is begázoltunk, ha van fürdőruhánk kipróbáltuk volna a fürdést (én tuti... :D) Másnap a mólókat és a Sea Life-ot is bejártuk, remek hely! Szerencsés hágaiak... Van egy „kisnagy” városuk, körülötte egy erdő, amin átvágva egy hosszú homokos tengerpartra jutnak... Ebben a szép időben természetesen sokan jöttek is, hatalmas dugó volt a parkolóknál... Mint, azt korábban megtanultam, Scheveningenbe nem szabad autóval jönni, ha jó idő van azért, ha meg rossz, akkor meg azért... :D
Mivel szombat estére volt szállásunk, igy az esti fényekkel is találkoztunk és másnap még egy teljes napunk volt a városra, kivülről megnéztük a Béke palotát, ahol a Nemzetközi Bíróság is székel (a szó mindkét értelmében, fúj... :D) Ide vissza kell jönni majd egy hétköznap is, mivel csak akkor látogatható. Hága tehát valóban remek hely, ahol sokféle program található, még tuti mi is eljövünk ide még egyszer.