Hát elkezdődött és az első hét már le is pörgött…! Nagyon tartalmas és izgalmas volt, de legfőképpen csodálatos. A jelzőket nem is fogom tovább sorolni, főleg a hawaii-i részre vonatkozólag, úgyis felesleges, meg hát kicsit mi is túlcsordultunk már a történésekben. Röviden leírom, hogy merre is jártunk, ez nekünk is jó lesz majd napló gyanánt, de elsősorban sok videót és képet töltünk fel, meséljenek inkább ezek. A hotelben az internet nem valami gyors és a kiválogatás is rengeteg időt emészt fel, de azért sikerült nagyjából összefoglalni az első hetet. Még egy hét vár ránk itt a Nagy szigeten, aztán pár nap Oahu-n és ismét New Yorkban.
1. nap – Utazás és New York
Kelés fél 5-kor, taxival érkezünk a Schiphol-ra, három órával indulás előtt már be is checkolunk. Kis reggeli után rövid elbeszélgetés a hatóságokkal, ami azért volt igen rövid, mert látták, hogy jól felkészültünk és a holland munkaszerződés elég bizonyíték, hogy nem maradunk az USA-ban. A repülőútra Economy Comfort jegyünk van, hosszabb a lábtér, jobban dönthetőek az ülések és több bort ihatunk. Talán pont ez utóbbinak köszönhetően nekem az utolsó két óra felkavart gyomorral telik, Szilvi mindent felülmúl és mosolyogva szállunk le. Nála is szélesebb szájú a bevándorlási tiszt, aki végigbohóckodja az ellenőrzést, a háttérben dolgozó légkalapács zajára géppisztolyozik a kezével(!), velünk nem is nagyon törődik, jól elszórakoztatja magát. Bőröndök megvannak, hurrá, egy feka taxissal repülünk a belvárosba a hotelhez, ami kissé régimódi, de tiszta és szuper központi helyen van. Ekkor az időeltolódás miatt még csak kora délután van, estig még sétálunk egyet a Time Square-ig és felmarkoljuk az látványosságokhoz belépésre jogosító New York Pass-t aztán ájulás az ágyba. Tekintve, hogy közel 22 órát voltunk talpon, nem kell altatni.
2. nap – Empire State building és tekerés a Central Parkban
A hotel reggelije csalódás, egyben az utolsó alkalom, hogy kipróbáljük, irány a legmagasabb torony! A lift felfele szupergyors, 10 emeletenként számol és hopp, máris a 86.-on vagyunk. Innen még feljebb is megyünk a 102-re, a látvány mindenhonnan pazar. Egy békés makettvárosnak tűnik innen New York, pedig már előző este megtapasztaltuk mennyire nem az, elképesztően sok ember, mint ahogy az egyik videón látszik is… Egy dolog nem jön ott át: Ez a város büdös! A szmog mellé felkerül a dobogóra az utcai hot-dog árusok mérhetetlen bűze, itt minden utcában perzselt disznószag van kérem! Na, egy elegánsabb étteremben mi is betermelünk egy-egy nemzeti burgert és aztán irány Manhattan nyugati része, a Hudson folyó partján biciklit bérelünk! Ez is „ingyen” van és nemcsak a holland létünket akarjuk igazolni, hanem így sokkal gyorsabban haladunk és ha korlátozottan is, de jól kiépített kerékpárutakon suhanhatunk. A város északi részét körbe is tekerjük, elsősorban a Central Parkot, ahol megállunk a Guggenheim modern művészetek múzeumánál és Kossuth szobrát is megtaláljuk a 113. utcában.
3. nap – Szabadság szobor, üzleti negyed, Madame Tussauds és Ripley múzeuma
Reggel is még biciklin tekerünk le délre a híres Brooklyn hídig, ahol egy remekbe szabott tojásrántottát tolunk és innen már gyalog megyünk le a World Trade Center tornyai ellen elkövetett terrorcselekmény emlékhelyére, ahol egy nappal az évforduló előtt rendőri készülődéssel és némi áhitattal találkozunk. Innen irány Manhattan déli pontja. ahol felszállunk arra a kompra, ami elvisz a Szabadság-szigetig, ahol a hasonló nevű igencsak híres, zöld szobrot járjuk körbe. Lentről csodálhatjuk csak, mert a szobor belsejét felújítják. Az igazság és szabadság bezöldült rézszobra nem mai csirke, úgy látszik most végzik rajta a „nagygenerált”. :) A komp aztán az Ellis islandre visz, de itt nem szállunk ki, helyette átvágunk gyalog az üzleti negyeden, megvakarjuk a bika tökét a tőzsde előtt és a Kis-Kína városrésznél adjuk föl a kutyagolást és szállunk egy őrült taxissal a belvárosig. Itt a Madame Tussauds viasz szobrai és Ripley csodálatos furcsaságai varázsolnak el és teszik ezt a napot ismét egy kisebb teljesítménytúrává.
4. nap – Hajókázás, repüléstörténeti múzeum, Skyride és a Rockefeller center tetőpanorámája
Délelőtt hajóra ülünk és a három órás út során elég sokat unatkozunk, tekintve, hogy Manhattan szigetét megkerülve kiderül, hogy a keleti és északi rész nem sok érdekességgel szolgál, plusz túl sokan vannak a hajón, talán ez az egyetlen program, ami kicsit csalódás. A következő állomás, a repülőgép hordozó csatahajó már sokkal érdekesebb, ahol egy valódi űrrepülőgépet (space shuttle) is látunk. Tekintve, hogy 4 db látható belőle a világon, elég értékes látogatás volt. Koraeste beülünk egy 4 dimenziós IMAX mozira, amivel a városban repülünk körbe-körbe és utolsó programként aztán valóban felszállunk a Rockefeller center tetejére, ahol 360 fokos éjszakai panorámát kapunk. Ismét nem kell altatni…
5. nap – Utazás Hawaiira
…a felkelés azonban már jobban fáj.
Taxi, várakozás, felszállás, 11 óra repülés, leszállás, 3 óra várakozás Honoluluban, felszállás, leszállás Hiloban, autóbérlés, 2 óra vezetés a vaksötétben, megérkezés a hotelbe, szoba elfoglalása. Mindez pár betű és írásjel, azonban ez a 24 óra talán a legkalandosabb és legfárasztóbb utazás eddigi életünkben. Mindemellett a sziget megpillantása a repülőgépből, az első pár óra a Paradicsomban, vagy az éjszakai vezetés és a hihetetlenül luxus környezet a hotelben már-már giccsesen szép pillanatok voltak, nem is untatunk mást vele… :)
6. nap – Átállás az Aloha életérzésre
A hotel pazarsága és az elhelyezkedés luxusa reggel ölt igazán alakot, hátborzongató minden pillanat… A terjedelmes és kényelmes apartman, a reggelizés a teraszunkon, a homokos strand, a kristálytiszta, meleg és csendes óceán elvarázsol és hagyjuk is magunkat elvarázsolni. Ellátogatunk egy szomszédos városba is, vásárolgatunk ezt-azt, sokat fürdünk és egy búvárszettet is beszerzünk, amivel az élő akváriumba váltunk mozijegyet.
7. nap – Búvárkodás
Ez a nap is a hotel területén telik, rengeteget búvárkodunk, Szilvi is élvezi, szóval be kell szerezni egy másik szettet is! - Jöhet a következő hét és jelenleg szeretnénk ha még több hetet is itt lehetnénk, Hawaii elképesztően jó!!!!
NEW YORK
| Az amszterdami reptér dekorációja pont a mi kis szigetünket mutatja... Van ilyen???! |
| A new york-i hotelszoba picike, de komfortos |
Videó - Szombat esti Time square
Videó - Az Empire State building tetejéről I. - a déli rész
Videó - Az Empire State building tetejéről II. - az északi rész
| A titkosügynökök |
Videó - Tekerés a parkban
| A Guggenheim múzeum kívülről is modern |
| Kossuth magabiztosan szónokol itt is |
| Brooklyn-híd |
| Az új World Trade Center épület... |
| Ez lesz ismét a legmagasabb a városban |
| Tőzsdézünk |
| A kompúton is készültek képek... |
| Szabaccsá! |
![]() |
| Ó - a második nászutasok! |
| A felhőkarcolók képe a Szabadság-szigetről |
| King Kong és a Szépség |
![]() |
| A Rockefeller center tetejéről az Empire State Building |
![]() |
| A Chrysler building |
![]() |
| A város jelenlegi legmagasabb pontja és a korábbiak emlékfényei |
HAWAII
| Hotelünk a Nagy szigeten |
| A saját óceánpart... |
| ...valóban csak keveseké! |
Videó - A búvártehetségem mellett a víz tisztaságához sem férhet kétség...
| Búvárkodni jó! |
Videó - Az első felvételek, lesz ez még jobb is!
| Ezzel járjuk a hawaii-i utakat |
| Naplementés képek... |
+jav.jpg)
+cropped.jpg)
+cropped.jpg)
+jav.jpg)
jav.jpg)
jav.jpg)
jav.jpg)
Ez valóban meseszép!!! Köszönöm a képeket, szinte átérzem az élményt, eszembe jut Párizs és London.Továbbbi jó nyaralást! Anya
VálaszTörlésLenyűgöző hely, még így a képeken, videókon keresztül is. Szerencsések vagytok, hogy ide is eljuthattatok, de ha valakik, akkor Ti megérdemeltétek, ennyi kemény munka után. Élvezzetek ki minden percet, további jó szórakozást !
VálaszTörlésSziasztok!
VálaszTörlésKöszönjük szépen! Reméljük, hogy ti is jól vagytok! Olvassátok a következő bejegyzésünket az elmúlt pár napról.
Puszilunk Mindenkit!