2012. szeptember 30., vasárnap

Amerikai nyaralás – harmadik hét: Oahu és New York ismét

Az utolsó héten megint csak sok minden történt, szombaton elhagytuk csodás hotelünket a Nagy szigeten és Oahura repültünk, ahol három napot töltöttünk. Honolulu csalódás volt egy kicsit, vagyis inkább csak nagyon más, mint a Nagy sziget. Sokkal zsúfoltabb vidék ez, milliós nagyváros, többsávos  utakkal, felhőkarcolókkal, ren-ge-teg nyaralóval, buli-koktél-zene. A Hawaii-szigetek leghíresebb látványosságai azonban mind itt vannak: A Hotel társasjátékból is ismert Waikiki beach, a Pearl Harbor elleni támadásnak emléket állító emlékpark, a Magnum sorozatban látott Robin Masters villa, vagy a szörfösök mutatványai az óceán partján mind-mind nagyon különlegesek voltak. 


Az utolsó napon reggel én is kipróbálhattam a szörfözést, egy helyi menő tanított néhányunkat a nyílt vízen. Párszor sikerült nagyon jól elkapnom a hullámot és az ütemet, remek volt... meg fizikailag nagyon fárasztó, főleg amikor a hullámmal szemben úsztam kifelé az óceánon a következő siklásra. 

Ezen a délutánon aztán egy 10 órás út után már a new york-i reggelben landoltunk és az utolsó pár napban még sok séta várt ránk a soha nem alvó városban. A Modern művészetek múzeumában nagyon kreatív és elvont összeállításokat láttunk, sokkal jobb volt, mint a Guggenheim múzeum! Ennél jobb már csak az volt, hogy sikerült bejutnunk egy broadway-i színházba a Mamma Mia-ra! 

Összegezve FANTASZTIKUS nyaralás volt, a három hét még sokkal többnek is tűnt, annyi mindent láttunk, volt, hogy olyan sok minden történt egy nap, hogy konkrétan feldolgozni sem tudtam, csak néztem ki a fejemből és éreztem, hogy jó. :) A négy hosszú repülőút és a 28.000 km-es utazás teljesen rendben volt, az időzónák közti átállással kicsit megszenvedtünk, de nem volt vészes. A négy hotel közül csak a honolului pár nap volt kicsit gázos, a többi mind igazi remek szállás volt. A programok nagyon különfélék voltak, a legjobb talán a Nagy szigeten volt, ott maradtunk is volna még egy kicsit, azonban az utolsó 3-3 napra Honoluluban és New Yorkban már a bőröndből sem pakoltunk ki és így azért jó volt már megérkezni Hilversumba is szombat reggel, főleg, hogy az landoláskori 12 fok aztén felmelegedett 20-ra a hétvégén. Lent a képek az utolsó hétről is, továbbra is a teljesség igénye nélkül...

Nyomot hagytunk a lávakövek között
Az utolsó napok a Hapuna Prince hotelben
Az utolsó napok a Hapuna Prince hotelben
Az utolsó napok a Hapuna Prince hotelben
A honolului Szivárvány-torony
Nehéz volt olyan szöget választani a Waikiki beachen, ahol nincs több ember. A háttérben a Gyémánt-csúcs
Vájkikiiii
Felvettük a ritmust
Felvettük a ritmust
Naplemente Oahun
Naplemente Oahun
Magnuméknál

Az óceán felől lehetett csak megközelíteni a házat

...

Oahun is vannak hegyek-völgyek
Útközben...


Naplemente szörfösökkel

Az Arizona emlékmű Pearl Harborban

Oktatás a parton... Balról a másodiknak voltak nehézségei...




Ez már a new york-i Szt. Patrik katedrális
A new york-i NIKETOWN-ban
A MOMA-ban az egyik kollekció a gyerekjátékokat gyűjtötte össze
Nézzenek oda!
Broadway
Bent vagyunk!
A happy end egy pillanata
Nem öltöztük túl a színházat, de nem tűntünk ki nagyon a nézők közül...
Broadway és a Time square

Mi és a Time Square
Az egyik óriáskivetítőre is felkerültünk a Time Square-n. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése